2020. november 2-án az alábbi közlemény jelent meg a hitelprogram hivatalos oldalán (palyazat.gov.hu)
Tájékoztatjuk a tisztelt kölcsönigénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” című (GINOP-8.4.1/A-17 kódszámú) hitelprogram esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a hitelkérelmek befogadását jelen közlemény megjelenésétől számított harmadik napot követően ideiglenesen szüneteltetjük, támogatási kérelmet 2020. november 5. napján 24.00 óráig lehet benyújtani.
A támogatást napelemes és napkollektoros rendszerek megvalósítása esetén is igénybe lehet venni. Így a támogatás feltételeinek megfelelő családok gyakorlatilag féláron juthatnak hozzá a nap energiáját hasznosító berendezésekhez.
Nemrégiben a napelemes rendszerekre is vonatkozó, vissza nem térítendő állami támogatást nyújtó pályázati rendszer indításának szándékát jelentette be Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A bejelentés sokak számára meglepő részlete volt az, hogy a vissza nem térítendő támogatásban részesülőkre már nem a jelenleg hatályos szaldóelszámolást, hanem ún. bruttó elszámolást fogják alkalmazni. Az alábbi cikkben azt próbáljuk meg bemutatni, hogy mit jelent a most érvényben lévő éves szaldós elszámolás, és mi várható ennek megszűnése után.